2019. július 16., kedd

"Hálaadás" - avagy miről szól a versenyszerű hegyi kerékpározás

A mai bejegyzésünk nem versenybeszámoló lesz. Sokkal inkább a verseny mögött rejlő munkáról és áldozatokról fog szólni.

Olvassátok Osztermann László csapattársunk sorait, amelyeket a családjának szánt.

Hegyikerékpározok. Sokat. Tudják rólam, ezt szeretem.
Szabaddá tesz, felszabadít, formában tart mellesleg.
Igyekszek kicsit komolyan venni magam, rendszeresen edzek, hol keményen, hol kevésbé.
Járok maraton versenyekre - itt kezdődik a történetem. 

Májustól szeptemberig erről szól minden. A verseny időpontok köré, közé tervezzük szabadságainkat. 
Megpróbálom megfogalmazni miért is vált ez az életem részévé. Itt is mint minden sportban a felkészüléssel kezdődik minden. Heteket edzel, hogy jó formában légy. Alig várod, hogy eljöjjön a  nagy nap. Már előre fejben eldöntöd, "uhh most nagyon jól fogok menni" - érzem.
Az egész verseny alatt koncentrálsz nehogy hibázz, eless, majd mikor beérsz a célba az a sok fegyülemlett érzelem a felkészüléstól a célbaérésig egyszerre robban ki belőled olyan eufóriát okozva, hogy iszonyat jól érzed magad tőle! Persze olyan fáradt vagy, hogy alig álsz a lábadon.
 

Ezek a célok támogatás nélkül nem valósulhatnának meg.

Múlt hétvégén elmaradt a Duna-maraton, mi ott voltunk, ők nem jöttek el.
Így sajnálatomra nem lesz júliusban versenyem. 


Erre a Kedvesem, mit talált ki? Menjünk el most hétvégén az ausztriai Salzkammergutba; nagyon jó kis verseny ott - hát nem édes?






Ez az írás tulajdonképpen azért jött létre, hogy a sok támogatást a családomnak megköszönjem. 


Ez van, öregszek, egyre emócionálisabb vagyok. 🙂
Köszönöm nektek és puszi.


Laci, mi pedig köszönjük neked az engedélyt, hogy ezeket a személyes sorokat közzé tehetjük!
További sok sikert a versenyeken és balesetmentes felkészülést kivánunk neked!
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése