2019. április 30., kedd

Tour de Ajka 2019

Vasárnap részt vettem az V. alkalommal megrendezett Tour de Ajka mezőnyversenyen, mely nekem a szezonnyitó is volt egyben! Ajkára időben érkeztünk Bugledits Mihály barátommal, így kényelmesen felvettük a rajtcsomagot, tébláboltunk a ligetben kicsit, összeraktuk a bicókat és bemelegítés után rajtvonalhoz álltunk.



9:20-kor, majd 10 perc körömrágás után elrajtolt a verseny. Nem sokkal a lassú rajt után történt is egy bukás, de a mezőnyt nem fogta meg túlságosan, így haladhattunk is tovább. Bakonygyepes után elkezdtem tempót menni amennyire éreztem, hogy birom és engedte a szél, persze. 



Megtett kb. 15 km után ki is alakult egy 8-10 fős boly, akikkel tovább haladtunk. Szépen forogtunk, váltva vezettünk, így értünk Pápa alá a körforgóhoz. A visszafordulást követően kissé leszakadtam a bolyról, de 1-2 km után fel tudtam zárkózni. Aztán jött, amit nem akartam, újra leszakadtam, de már nem tudtam felzárkózni. Méterről-méterre távolodtak és 45 km-nél láttam, hogy a köztünk lévő táv 500-1000 m, így hát összeszedtem magam, alsó fogás, fej előre szeg, és amit bírtam mentem. 



Közben felértem és elhagytam 1-2 a bolyról leszakadt embert, majd begurultam Bakonygyepesre. Még éreztem, hogy maradt tartalék, egy kicsit még meg tudtam nyomni a tempóm. Beérve a ligetbe, látva a célvonalat kiálltam a nyeregből, és 45-el be tudtam gurulni a célba. Itt éreztem, hogy amit lehetett kiadtam magamból, tehát jól sikerült a verseny!


02:00:24-es időt mentem, korosztályban 20.-ik, abszolútban pedig 102.-ik lettem. 
Nagy gratuláció minden résztvevőnek és köszönet a szervezőknek a kiváló lebonyolításért!

Bucsai Péter

#superiorteamsopron #supsopron #supmtb #suproad #kerekparedzes #master #junior

2019. április 18., csütörtök

Elindult a Nyílt Edzés Program!

A Superior Team Sopronnál tavaly szeptemberben útjára indított utánpótlás csapatunk ugyan folyamatosan kereste, keresi tagjait, mégiscsak volt közben egy tél. Mi, rendszeres bringások persze egész évben tekerünk, mégis sok szülő és gyermek el sem tudta képzelni, hogy vajon mit csinálunk majd télen, milyen edzéseket lehet tartani bringásoknak az év leghidegebb évszakában. Bár túl vagyunk ezen az időszakon, és mi ekkor sem álltunk le – futottunk, terepfutással kombinált erősítéseket, erőnléti edzéseket és spinninget tartottunk – azért érthetően alig vártuk már a tavaszt.

A soproni általános iskolákkal karöltve elindítottuk a Nyílt Edzés Programot. A helyi tanintézmények nagyon kedvesek, segítőkészek voltak, szeretettel fogadták ötletünket, mindenben támogatták azok megvalósítását. Nyílt edzéseinkre sok szeretettel várunk minden érdeklődőt, kicsiket és nagyokat egyaránt. Ezek az edzések általános iskolák udvarain kerülnek megrendezésre, jellemzően délutáni programként, de csatlakozunk majd tömegsport napokhoz is. 


Első alkalommal a Hunyadi János Evangélikus Általános Iskola udvarán, április 24.-én tartunk nyílt edzést. Sok szeretettel várjuk azokat a gyerekeket, akik kedvet éreznek a kerékpározáshoz. A délután folyamán egy kis technikai-ügyességi pályát alakítunk ki, lesz itt minden, mi szem-szájnak ingere: ugrató, libikóka, szlalompálya, pallózás, kapuk, raklapok, és még sok minden egyéb. Az érdeklődők ezt a pályát használhatják kedvükre. 


A technikai elemek készítése már elkezdődött, illetve egy részük már meg is érkezett hozzánk. Ezek az elemek csapatunknál maradnak, így ezeket a további heti edzéseinken is rendszeresen használjuk majd. A nyílt edzések szabadon látogathatók, nem kell hozzá más, mint mint bukósisak és persze egy bringa!
Bringára fel!!! Gyertek minél többen!!!

Érdeklődés:
superiorsopron@gmail.com
30/299-7129

2019. április 15., hétfő

8. Írottkő Hillclimb

Sziasztok!

A 8.Írottkő-Hillclimb-ról írok egy rövid beszámolót. Az idén Velemből rajtoltunk, az ausztriai Rőtfalva helyett; a táv és a szintkülönbség szinte azonos volt. Tetszik az útvonal, nem is volt ismeretlen, hiszen az utóbbi hetekben háromszor is bejártam. Tudtuk előre, hogy rossz idő lesz, ezért kicsit haboztam is, hogy menjek avagy mégsem. Győzött a versenyszellem természetesen, szóval rajthoz álltam, mint ahogy mások is, futók bringások vegyesen, összesen 65-en.


Valahogy a rajtokkal bajban vagyok, nem merek izomból sprintelni, hogy egy kis előnyre tegyek szert. Úgyhogy szépen, saját tempóban tettem a kereket az előttem haladóra, majd alkalmas időpontban előztem. Az eső nem tudta eldönteni mit akar, hol eleredt, hol abbamaradt, ősszel szokott ilyen idő lenni az erdőben, hogy a ködtől, párától alig látsz magad elé. Elég jó széthúzódott a mezőny mire átértünk az alpannóniai szakaszra, itt értem be egy 17 éves srácot. Kicsit előzgettük egymást a rend kedvéért, majd mint a célban kiderült országútizik inkább.


Végig úgy éreztem a téli futópados edzések jót tettek a légzésemnek, nem akartam megfulladni a Hörmann-forrás felé tartó hosszú emelkedőn. Itt már elég gyakran hátranéztem, nem akartam, hogy leelőzzenek. Aztán feljebb a fenyves erdei szakaszon Krejter Bence kiáltott rám, hogy megfoglak. Gondoltam magamban, ennek a fele sem tréfa, nyomni kell tovább. Egy-egy vízszintes szakaszon kiállva hajtottam nagytányéron, hogy kicsit leszakítsam Bencét. Ami be is jött, és legközelebb már a csúcson találkoztunk.



1:05:29 időeredménnyel abszolút 22. lettem, egész véletlenül a rajtszámom is 22 volt. Lehet ennek így kellett lenni. Erre a versenyre a jó társaság miatt járok, na meg a tál meleg étel nagyon kedves gesztus a szervezők részéről. Az Írottkőn àllítólag -1 fok volt; vizes ruhában vacogva beszélgettünk, de senkit nem zavart különösképpen. Ez most így alakult, jövőre meg kell rendelni a napsütést jó előre.

Osztermann László

2019. április 3., szerda

Félsziget kupa 2019

Vasárnap (március 24.) rendezték meg a IX. Félsziget kupát, ez a legelső verseny a szezonban, így mindig nagyon erős a mezőny, ez most is így volt! Másodjára vettem részt ezen a versenyen, a tavalyi igen hideg időjárás miatt idén sokkal jobbat szerettem volna menni!



Egy óra előtt elmentünk bemelegíteni, és utána beálltunk a lassú rajthoz, aztán fél kettő körül mentünk el az éles rajt helyszínére, ahol egyből elindultunk. Éreztem, hogy kevés volt a bemelegítés, ezért csak a második kör elején kezdtem rendesen bemelegedni. Emiatt sajnos az első komolyabb emelkedőnél leszakadtam a főbolyról. Ezután páran összeálltunk, köztük Héregi Péterrel, akivel már jó pár versenyen összefutottam. Többnyire ketten vezettük a kis bolyt, és szedtük össze a leszakadókat.



Második körben olyan történt, amire sose gondoltam volna. Egy zacskót sodort felém a szél, én próbáltam kikerülni de pont a hátsó váltó elkapta és begyűrte....Meg kellett állnom és kiszednem.. Ez kb 1,5 percig tartott utána egy pár fős bolyt tudtam elcsípni. Nagyon mérges voltam, hogy egy ilyen miatt meg kellett állnom....
Az ötödik körig mentem ezzel a bollyal, amikor elkezdett görcsölni a lábam, és leszakadtam. Ezután egyedül mentem a saját tempómban, néha utolért egy-két gyorsabb versenyző, néha én előztem meg egy-egy lassabbat.



Az ötödik-hatodik-hetedik körben folyton jöttek a görcsök, nem akartak elmúlni, és mivel az élboly már beért, úgy döntöttem, hogy bemegyek a célba 2 kör hátránnyal....( 9 kört kellett volna menni.) Tavaly eléheztem, és szintén csak 7. körig mentem, most 25 perccel jobb időt futottam a tavalyinál. Ennek kicsit örültem. 
Hét kör, plusz a célegyenes, ~86 km, ~2 óra 41 perc és 32,1 km/h átlag. Remélem jövőre nem lesz, ami hátráltasson.....Ezúton is Gratulálok Szász Elődnek, hogy minimális felkészüléssel végig nyomta a versenyt! 

Bugledits Mihály