2018. december 18., kedd

SupSopron évzáró

Jó hangulatú este keretében, december 15.-én tartottuk csapatunk évzáróját. Januárban, mikor páran részt vettünk az alakuló összejövetelen, még nem gondoltuk, hogy ilyen szép számban képviseljük majd a Superiort itt a nyugati végeken. Taglétszámunk a kezdeti hét-nyolc főről, mára már meghaladja a harminc főt. Két szakosztályunk (mountain bike és országút) mellett szeptembertől beindítottuk utánpótlás programunkat is. Szép számban indultunk versenyeken, de ami legalább ennyire fontos, hogy sok Top 10-es helyezésünk lett.



Az úgynevezett szezonnyitó Tihanyi Félsziget Kupa után, áprilisban Írottkő Hillclimb, Légrádi Béla Emlékverseny, Balla Viktor Emlékverseny, Eisenberg Maraton és Neusiedlersee Radmarathon következett. Májusban Balaton Maraton, Bakony Maraton, Szilvásvárad, Tour de Ajka, Kínok Kínja, Leithaberg volt soron. Júniusban a Crosskovácsin, a Tour de Pelson, a Szombathelyi időfutamon és a Tour de Zalakaroson szerepeltünk. 


Július rögtön az Alpokalja Maratonnal vette kezdetét, majd Duna Maraton és Kab-hegyi időfutam szerepelt a sorban. Augusztusban az Underworld Kupára, a Bike the Bugles versenyre, a Brigetio Mezőnyversenyre és az Austria Race Across Burgenland megmozdulásokra látogattunk. Szeptemberben sem álltunk le, hisz várt még ránk a Velem-Hörmann megmérettetés, Velence Maraton, majd októberben néhány lazább környékbeli versennyel zártuk a szezont (Westbike Időfutam, I. Soproni MTBO verseny).



Ami a 2019-es terveket érinti...
Ha az előzetes várakozások beigazolódnak, igencsak mozgalmas évnek nézünk elébe. Várhatóan taglétszámunkat mind felnőtt, mind utánpótlás vonalon növelni tudjuk. Ugyanakkor sok terv és lehetőség van a tarsolyunkban. Ezekről majd a későbbiekben fogunk beszámolni. 2019-ben is várunk szeretettel minden bringást, legyenek akár verseny, akár rekreációs ambíciói.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése