2018. július 19., csütörtök

Zalakaros, Országúti OB + eredmények

Sziasztok!
Pár mondat az elmúlt hónap-hónapok versenyeiről.
Június 17.-én rendezték meg a MAPEI Tour de Zalakarost, amin szép számmal vettünk részt a csapatból. A verseny egy igencsak hosszú, közel 11km-es lassú rajttal indult, ami a folyamatos fékezésnek és gyorsításnak köszönhetően eléggé kikészítette az embert. Aztán persze jött a mindenki által rettegett Gelsei emelkedő, amin eddig még nem jártam. Az emelkedőre egy szűk jobbos kanyar vezetett fel, ahol persze megint előttem volt bukás, most azonban sikerült gyorsan, de kicsit veszélyesen előzni, majd jött a hegy, amire az elsők között sikerült felérnem. Ezután egy gyors lejtmenet és egy hosszabb sík rész következett, itt a második bolyban voltam. Ricsi elől, a többiek pedig hátrébb mentek. Megpróbáltunk felérni az elejére, de nem sikerült, így a 135km-es távon 8. lettem U19-ben. Nem életem versenye, de egy élvezetes és jól megszervezett versenyen vagyunk túl.



Két hét pihenő után Komlóra utaztam az Országúti Magyar Bajnokságra. A versenyen nem volt áttétel ellenőrzés, ami elég furcsa volt, hiszen így semmilyen megkötés nincs az áttételekre, ez több edzőnek is komoly fejtörést jelentett. Felvettem a rajtszámot, majd elkezdtem bemelegíteni, de nem működött az első váltóm, és ez elég nagy fejfájást okozott! Nem maradt más hátra, arra a megoldásra jutottam, hogy csak nagytányéron fogok menni. Az U19 rajtja délután háromkor volt, egy közel 15km-es pályán, amin nyolc kört kellett megtenni. Az első körben már megindultak a lószolások, így érthetően elég nagy volt a tempó, viszont minden támadást sikerült kivédenem, így a második körre egy 20 fős csoport alakult ki elől. A második körben jött még egy támadás, ahol megindulás közben elszakadt a láncom, cserekerékpár hiányában pedig kénytelen voltam bedobni a törölközőt! Ez eléggé elrontotta a kedvem, de remélem a jövőben sikerül megoldani, hogy legközelebb legyen tartalék kerékpár és kísérő autó.


Köszönöm Sós Sanyának, hogy ilyen gyorsan intézték a licencem, ami egyébként még nem érkezett meg, fogalmam sincs, hol lehet. Illetve Vasiljev Dejannak, aki támogatott és segítette az edzésmunkámat, nélküle biztos nem lennék ennyire céltudatos, és nem fektetnék ennyi időt az edzésekbe. Köszönettel tartozom még minden csapattársnak, Superiornak, aki bármilyen formában segítette a felkészülésem. Hajrá!


Simon Csanád


Eredmények: http://bringasport.hu/verseny/orszaguti-ob/


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése