2019. június 25., kedd

Tour de Zalakaros 2019

Múlt hétvégén néhány országúti versenyzönk elindult a Tour de Zalakaros idei versenyén. Olvassátok Szász Előd csapattársunk beszámolóját.

Vasárnap elindultunk a Tour de Zalakaros 137 km hosszú távján. Nekem ez a kedvenc versenyem, mivel közel van (Keszthelyen lakom), vannak benne jó kis emelkedők (15%, 22%), amik jól szétrázzák a mezőnyt és elég hosszú is ahhoz, hogy egy jót kínlódjon az ember. Tavaly már zavaróan sokan indultak, most érezhető volt a létszámon az időjárás hatása. 330 induló állt rajthoz, míg
2018-ban 544-en értek be.




Mikor Misivel készültünk beállni az induláshoz, rögtön lefülelt minket egy hölgy, aki operatőrét nagy nehezen rávette, hogy felvegye az általa készített interjút. Feltehetően valami fura kényszerképzetük volt és esélyeseket láttak bennünk, mert ilyen pórnéppel amúgy nem szoktak foglalkozni. Kommunikációs képességeim megcsillogtatása után eliszkoltunk a rajthoz, egész előre sikerült helyezkednünk. Itt tudtuk meg, hogy kicsit hosszabb lesz a táv, mivel Zalaszabar környékén az intenzív esőzés hatására sárátfolyások akadályozták a közlekedést. Így rögtön 150 km lett a táv, szerencsére a polgármester szívet gyönyörködtető beszéde lecsillapította a kedélyeket. Az eső persze folyamatosan ömlött, de legalább nem volt kánikula.



A rajtot követő első emelkedőn már kemény tempót nyomott az élboly. Furcsa is volt, hogy ilyen hamar darabokra szakadt a mezőny. Nagykanizsára érkezve már két kisebb csoport ellépett, Misit meg végleg elvesztettem. Kb. húszan maradtunk, így a legmeredekebb gelsei emelkedőn legalább nem volt nagy a tumultus és sikerült is jól feljutni a többiekkel, persze a hátsó kerék néha kikapart a 20% feletti részeken. Lejtmenetben óvatosan mentünk, mivel sár és kavics sok helyen került az aszfaltra. Ezután a börzöncei emelkedő következett, ami hosszabb, de "csak" max. 15%. Itt 4 másik bringással maradtam egy csoportban, akikkel jó hosszan, egészen Bakig bírtam a tempót, ahol leszakadtam és azt hittem, egyedül kell a maradék 60 km-t lenyomnom. Szerencsére csatlakozni tudtam egy nagyobb bolyhoz, akikkel Zalakarosig együtt tekertem folyamatos görcsök közepette. 



Az utolsó emelkedő, a szőlőhegy teljesen szétzilálta ezt a csoportot. Érdekes volt, hogy lejtmenetben a veszélyes kanyarokat piros és sárga zászlókkal jelezték a szervezők - ez nagy segítség volt. 
Végül 4:19 lett az időm, ez az 58. helyre volt elegendő. Gratulálok Mihály Bugledits-nek, Bálint Norbert-nek és Herceg Zoltán-nak is. Ők is nagyon jól mentek. 
A végére már az sem érdekelt minket, hogy a lelkünk is csupa sár lett.  



Csapatunk is gratulál versenyzőinknek, akik megküzdöttek rendesen az elemekkel ezen a hosszú versenyen.


2019. május 20., hétfő

Őrségi Kerékpáros Fesztivál

Vasárnap reggel van. Hatalmas köd mindenhol. Bepakolok a kocsiba, és amikor kijárok az udvarról, akkor elkezd esni az eső. Ez a verseny is jól kezdődik…Ahogy megyek az Őrség felé, néha jobban elered, néha megáll az égi áldás. Amikor beértem az erdők, rövid emelkedőkkel és lejtőkkel tűzdelt hullámvasútra (ez lenne az igazi őrségi táj), akkor szerencsére már csak az aszfalt volt vizes. Megálltam Őriszentpéter előtt 2 faluval, összeraktam a bringát és tekertem 8 km-t a rajt helyszínére.



8 órától lehetett nevezni a versenyre, illetve átvenni a rajtszámokat, de 8:20 körül már hatalmas tömeg volt a rajtterületen. Én is felvettem a rajtszámot, és beszélgettem pár ismerőssel. Találkoztam zalaegerszegi, szombathelyi bringásokkal, két vendégem is eljött, akik spinningre járnak hozzám, és persze jöttek a csapattársak is. Csak ezen a távon 100 nevezőből 97 induló volt, akik közül 93-an célba is értek.
A 93 km-en indulóknak 10 órakor dördült a startpisztoly, ezért fél 10 körül elindultam, hogy melegítek kicsit, de ekkor is belebotlottam egy ismerősbe (az egyik szervező személyében), és mivel sok megbeszélnivalója volt, ezért alig 10 percet tudtam tekerni. Amikor visszaértem a rajthoz, összejött szinte az összes soproni bringás, felálltunk egymás mellé, és mindenki más mögénk állt be, szóval mi lettünk az első sor. Az utolsó pillanatokban azért 4-5 ember még beemelte a bringát elénk, amit én nem bántam, mert nem akartam az első sorból indulni.



Jött a visszaszámlálás 10-től, majd a rajt. Elvileg lassú rajttal indultunk, gyakorlatilag szerintem nem volt olyan lassú, mert még a városon belül is figyelni kellett rendesen a körforgalomban. Utána (bár nincs órám), de szerintem simán mentünk 50 körül úgy, hogy a zászló még látszott, tehát nem engedték el a mezőnyt. Ha már a rajtnál előre kerültem, akkor a tekerés közben is próbáltam elől maradni. Általában a 2-4 pozíciót tartottam, vezetni nem akartam, mert annyira erősnek nem éreztem magam, de hátra se akartam csúszni. Jöttek az emelkedők… Már az eleje is 10% körüli volt. A cél itt is az volt kezdetben, hogy elől kezdjem a dombokat, és ha a többiek gyorsabbak, a dombtetőn a csoport végét még el tudom kapni, és nem szakadok ki. A szlovén határig bírtam a tempót az élbolyban, ez 14 km-t jelent. Itt elengedtem őket, mert a pulzusom 180 felett ragadt és már kezdett fájni a fejem. Mögöttem jött még 3 ember, megvártam őket, addig gyorsan ittam kicsit, majd így 4-en folytattuk az utunkat. Ebből a négyesből volt 2 zkse-s srác, meg egy számomra ismeretlen. Az élről leszakadt pár ember, ők is összeverődtek, és öten tekertek előttünk kb. 20 mp-re. Próbáltam kicsit szervezkedni, hogy dolgozzunk össze és érjünk fel rájuk, de nem voltak vevők rá. Az emelkedőkön előre mentem tempót diktálni, a síkon pedig a számomra ismeretlen srác húzta a sort. A zkse-sek közül az egyik néha-néha besegített, de a másik inkább csak kolonc volt.

Jött egy hosszabb emelkedő, a többiek mondták, hogy kb. 3 km, ne rántsam meg az elejét. Az emelkedő közben közeledtem az előző csoporthoz, de amint kicsit közelebb értem, jött egy fennsík rész, ahol távolodtak. Amikor emelkedett, akkor megint közeledtem, és jött az újabb sík rész. Hiába akartam felérni, egyedül nem tudtam, a többiek pedig leszakadtak kicsit. Ekkor megpróbáltam egyedül tovább menni. Felértünk a tetőre és jött a lejtős rész. Lefelé szeretem engedni a bringát, de mivel ez volt az első versenyem az új géppel, azért kicsit még óvatosabb voltam.

A lejtő alján láttam Misit az út szélén, ezért majdnem állóra fékeztem a bringát, hogy megkérdezzem minden rendben van-e. Szerencsére nem bukott, „csak” a hátsó váltója törött el, ezért kénytelen volt feladni a versenyt. Ez a fékezés pont elég volt arra, hogy akiket otthagytam csoportot, ők vissza feljöjjenek rám, sőt mivel a lejtő után egyből meredek emelkedő jött, még nekem kellett kapaszkodni, hogy utolérjem azokat, akik lendületből szinte felgurultak a dombon. Így tehát újra összezárt a kis csapatunk, de továbbra sem volt túl nagy az egyetértés a vezetés tekintetében. Azért szép lassan közeledtünk az előttünk haladókhoz. Amikor visszaértünk Magyarországra, és jöttek újra a nagyon meredek, de viszonylag rövid emelkedők, akkor már 100 m-en belül is voltunk hozzájuk képest. Én még nem éreztem erőt, hogy átugorjak, de az egyik srác elkezdett sprintelni az egyik ilyen emelkedőn és átért a másik csoportba. Ezt azért mégsem hagyhattam, szóval még én se adtam fel teljesen. Próbáltam a következő emelkedő előtt vezetni, bár a síkon nem közeledtünk, de lendületből tudtam nekimenni a hegynek. Páran halszálkáztak már, amikor egyet visszaváltottam és én is felugrottam az előttünk lévő csoportra. (A mezőny elejét nem láttam, de elől voltak talán 7-en, utána ez a csoport jött, így már mi is heten voltunk.) Az örömöm nem tartott sokáig, mert amint felértünk a dombtetőre, úgy meghúzták a sort, hogy majdnem elszálltam belőle. Próbáltam itt is előre menni, a 3-4. pozícióig, hogy a következő hegyen tudjak pihenni kicsit. Felfelé nem is volt gond, nem csorogtam hátra. A lefelé résszel már inkább meggyűlt a bajunk… Egy részen (Apátistvánfalvánál) megegyezett a 66 és a 93 km-es táv nyomvonala. Egy 15% lejtő alján azonban ketté vált az út, mi mentünk egyenesen, a középtávosok jobbra. A probléma abból adódott, hogy mi kicsit gyorsabban mentünk, a 66 km-es versenyzők meg hátranézés nélkül kimentek az út bal szélére, hogy onnan tudjanak jobbra nagy ívben kanyarodni. Talán le sem kell írni, nálunk satufékezett mindenki, de természetesen egyből kezdődött az újabb 13%-os emelkedő. 


Ekkor már 2 órája tekertünk, és kezdtem érezni, hogy az 1 órás spinning edzések kb. eddig tartottak, és ennyit idén még nem tekertem egyben. A domb közepéig még tartottam magam, aztán lassan elkezdtem hátra csorogni a csoporton belül a 2. helyről leghátra. Amikor így felértünk, jött az újabb ritmusváltás, ami nekem már sok volt, így hagytam, hogy elmenjen a gyorsvonat és saját tempóra váltottam. Ránéztem az órámra, 2 óra 9 percet mutatott 160-as átlagpulzussal… Innen Szentgotthárdig lényegében túráztam. Enni nem tudtam, nem kívántam semmit, csak inni próbáltam minél többet. Beértem a városba, ahol felmarták az utat, úgyhogy külön élmény volt, ahogy rázott a kormány. Már majdnem a kockaköveken éreztem magam, amikor kiértem a városból, és egy viszonylag általam jól ismert részen kellett betekerni a célig. Jöttek az újabb emelkedők. Az elsőn elkezdtem enni, lényegében felfaltam mindent, ami volt nálam. Nem sokkal később láttam egy frissítő pontot is (ez volt az utolsó az ötből). Mivel egyedül tekertem már majdnem fél órája, ezért megálltam, kértem inni, ettem is kicsit. Alig 10 mp volt az egész, de rengeteget számított. Visszaültem a bringára, megettem még a 3 nápolyit, és tekertem tovább. Alig 5-6 perccel később kezdett visszatérni valamennyire az erő, úgyhogy végre át tudtam váltani a túratempóról valamivel haladósabb sebességre. Ami számomra meglepő volt, hogy hiába mentem lassan, senki nem ért utol sem a 93, sem a 66 km-en indulók közül.



Jött az utolsó tényleg kemény emelkedő, mint kiértünk Farkasfáról… Itt csak annyit hallottam, hogy egy karbon kerék süvít, és egy srác szinte felrepül a dombon mellettem (ő volt az egyik, aki a rajtnál beállt előre). Megkérdezte, hogy mennyien vannak előttünk, és olyan 15-20 főre tippeltem és már vágtatott is tovább. Innen már kezdtem újra élvezni a versenyt. Szép tájakon haladtunk, volt előttem pár bringás, akiket utol lehetett érni, meg lehetett előzni. A végén arra hajtottam, hogy 13 óra körül beérjek a célba. Ez majdnem sikerült is, de a cél előtti 50 m-en egy montis srác ment az út jobb szélétől a balig és vissza, ezért lassítani kellett, és veszítettem vagy 6-7 mp-et. Így összességében 3 óra 3 percet voltam a pályán, amiből közel 1 órát teljesen egyedül tekertem és a 16. helyen végeztem.
Az eredménylistát végignézve, volt olyan versenytárs, aki eltévedt és véletlenül levágta a távot, így befért elém időeredmény alapján.
Köszönöm, hogy végig olvastad! 



2019. május 19., vasárnap

SupBicók I.

Megérkeztek csapatunkhoz az első Superior bringák. Elsőnek egy kivételes színvilágú montit mutatunk be. Szupper Kornél idén az idei tavasztól egy Race kategóriájú XP 979-es karbon monti büszke tulajdonosa lett. A büszke “tulaj” ezt írta a bicóról...



“Sziasztok!Ma sikerült felavatnom az új csodabringámat! Csúcs a járgány, nagyon minőségi! Aprólékos műgonddal állítottam be rajta mindent, nyomatékkulcs, telópumpa, meg védőmatricák voltak a segítségemre. Nagyon könnyű és masszív a járgány, élmény vele minden méter. Sebészien pontos és gyors a váltó, ezek az XT szettek azért nem hazudnak. Ami furcsa volt elsőre, hogy a visszaváltás karja elég keményen, ugyanakkor határozottan dolgozik. Minden szokás kérdése.... 



A DT teló, kerekek, kazetta, átütőtengelyek hightech. Olyan hangosan dolgozik a racsni gurulásnál, hogy szinte zavaró. Mindenesetre szupi dolog a csengő helyettesítésére, plusz baromi nagyképűen recsegtettem át a városon. Lestek, mint a vett malac, még a laikusok is valami csúcsgépet sejtettek alattam. És milyen igazuk volt! Szóval simán lehet vele arcoskodni, de a hegyoldalon azért ezt is tekerni kell. 




Ami még megszokást igényel, hogy jelen esetben azért a kormány jócskán mélyebben van, mint a nyereg. Nyilván ez természetes a Race modelleknél, legalább kiegyenesíti a hátamat. Pár alkalom és még jobb páros leszünk, de ez az első randi is 100%-os volt. Én élveztem, remélem ő sem görnyedt meg alattam.”A gyártó 15,5”- tól egészen 21”-ig gyártja.További infót itt találtok a bicóról:https://bikelogistics.hu/termekek/superior-2019/mtb-race-carbon/121872_superior-19-xp-979-xc-kerekpar/

Folyt. köv.



2019. május 13., hétfő

V. Pannonhalma Prológ

Szombaton (május 11.- én) tartották meg az V. Pannonhalma Prológ időfutam versenyt. Tavaly voltam ezen a rendezvényen, de akkor a rossz pályajelölés miatt eltévedtem... Idén ezt sikerült korrigálniuk, és szépen ki volt táblázva az útvonal. Időben ott voltam, úgyhogy volt időm elkészülni, felvettem a rajtcsomagot és felkészültem, bemelegítettem. Közben beért a célba Geri, akivel tavaly futottam össze egy másik időfutamon, és kérdeztem tőle hogy sikerült, mondta hogy majdnem 26 perc. Megvolt a mérvadó, hogy nekem is hasonló időm lesz.



11:13-kor került rám a sor. Rajt után nagyjából 1 kilométerrel átlag 10% emelkedőt (voltak benne 15%+ feletti részek is) kellet elsőnek legyűrni az Apátságig, onnan lefelé 73 km/h-t mutatott az óra. Nagyon nem lehetett lazsálni, folyamatosan kellett nyomni a tempót, ahogy teltek a kilométerek, annál jobban fáradtam, a szél se volt kedvező, pont annyira fújt, hogy jobban elfárasszon. A 9. kilométernél, amikor jöttek az újabb és nagyobb emelkedők már elfáradtam, de az utolsó 3 kilométeren volt pár kisebb lejmenet, így megnyomtam ott, amennyire lehetett, és végül beértem a célba. Nem éreztem jónak az időmet, nem úgy ment, ahogy szerettem volna....




Kirakták az eredményeket, hát nagyot néztem. Harmadik legjobb időt mentem a kategóriámban! Geritől 1,2 mp kaptam, így ő lett a második. Mondom neki, eléggé egy szinten vagyunk! 

Összegzés: Táv 15 kilométer volt és 198 méter szint (ezt írták, nekem 185 mért a gps)! 25 perc 55 mp alatt tekertem le a távot, 34,7 km/h átlaggal. Jobbat vártam magamtól, de majd jövőre sikerül 25 perc alá vinnem. Eredményhirdetés után jöttek a Visegrád 4 sorozatból a profik, azokat megnéztem, majd a Giro d' Italia kupáját, aztán indulhattam haza.

Bugledits Mihály



2019. május 5., vasárnap

Dani és Ákos Eisenbergen volt...

Sziasztok!
Április utolsó vasárnapján részt vettünk Dévai Ákossal MTB Eisenberg maratonon. 
Kalandosan indult a nap, 5:20-kor kelés, vonatozás, érkezés Sopronba, ahol Ákos már várt rám, majd kb. 1 óra utazás Eisenbergbe. 10 körül odaértünk, gyorsan előkészítettünk mindent, ahogy kell, és rajthoz álltunk. 10:30-kor elrajtoltunk. 


A felkészülés alapján tudtam, hogy az eleje kemény lesz. Rövid szakaszon, hosszú meredek emelkedők várnak. A terv az volt, hogy az elején kicsit lazábban indulok, majd felpörgetem a tempót, de miután páran elmentek mellettem, nem bírtam magammal, és rögtön nagyobb fokozatba kapcsoltam. Ennek köszönhetően a pulzusom rögtön 170 körüli magasságokba ugrott... De valljuk be őszintén, ki bír ilyenkor magával?
Nem is bántam meg, jó tempóval leküzdöttem az első 8 km akadályait és jöhetett a technikásabb erdős rész. A mezőny szépen szétszakadt, így 4-en maradtunk 50 méteren belül, én utolsóként. Óriási hajtóerőként hatottak rám az előttem haladó emberek, megfeszített tempót tekertünk mindannyian, kihozva magunkból a maximumot. A második kör elején sikerült őket megelőznöm. 8 km-re a céltól volt egy enyhe energiaszint esés, amit valószínűleg az is befolyásolt, hogy senkit nem láttam a közelemben, de 2 perc alatt leküzdöttem és abban a pillanatban, megláttam egy versenyzőt magam előtt, ami azonnal felpörgetett. 3 km-re a céltól már ott loholtam 5 méterrel mögötte. Végig az zúgott a fejemben, hogy meg akarom előzni. Az utolsó 100m-es emelkedőn sikerült rávernem 20 métert. Mindent összevetve, büszke voltam a teljesítményemre és 1:53:07 idővel fejeztem be a versenyt, amivel 21. helyezést sikerült megszereznem. Remek verseny volt, izgalmas pályával, mindenkinek csak ajánlani tudom!

Stefanut-Győrfi Dániel



Vasárnap Danival az eisenbergi maratonon vettünk részt. Sajnos bennem nagyon sok kérdés merült fel utólag bennem, miért alakult ez így...
Az első emelkedő a pálya legmeredekebb része, kicsit rostálja is a mezőnyt. Nagyon készültem rá, és nem is sikerült rosszul, bár természetesen a mezőny elejétől leszakadtam. Egy másik boly elején voltam, amikor elkezdtem a leereszkedést a szőlőhegy tetejéről. Az első nagy hibám itt történt...lebecsültem a hegyet...ha már megmásztam, gondoltam minden oké. De az ereszkedés egy nagyon brutális, csúszós, egynyomos sáv volt. Tekintve, hogy technikailag nem tudtam megfelelőképpen abszolválni az ereszkedést, kicsit visszafogtam a gépet. Éreztem jönnek a hátsómban, ideges és stresszes lettem, hogy tolnak. Elkezdtem kapkodni, hátrafelé koncentrálni, aminek az lett a következménye, hogy a kilátónál megcsúsztam, egy tuskóhoz odavertem a bringa hátsó kerekét, és elestem. Az esés problémamentes volt, minden gond nélkül, nem történt baj. A hátsó gumit viszont valószinűleg felütöttem, mert az ereszkedés végénél éreztem, nagyon lapos, pedig volt benne defektgátló folyadék, ami ezek szerint nem fogta meg. 
Én pumpa helyett patront használok. Következő hibám az volt, hogy ezt "élesben" még nem próbáltam, csak offline a szobában. Elfelejtettem a sietésben, a védőt ráhúzni a patronra, így rögtön rá is fagyott a kezem, és kapkodás miatt nem ment elég levegő a kerékbe. Ezt is ki kellett volna tapasztalni, mert érzésre megy bele. Inkább túl kellett volna fújni, és utána engedni a kerékből.
Itt nyilván már eléggé lemaradtam, de mivel az egesz kerékjavítós történet ellenére voltak még mögöttem, valami hülye hang azt mondta a fejemben, hogy még fel tudok zárkózni, így elkezdtem valami olyan tempót menni, ami kívülről baromi látványos lehetett, de nem is értem mire készültem itt?! Ez újabb hiba, amelyet tiszta fejjel nem csinálnék újra. Az anaerob küszöb felett hajtsak, hogy utolérjem a mezőny végét?! Nagyon sok energiát felemésztve sem sikerült senkit utolérnem. Egyedül mentem, az ellenőrző pontokon rendre azt a választ kaptam, pár perce ment el az utolsó. Gondolom bíztatni akartak, de azért nem mindegy hogy 2-3 perc vagy 8-10 perc.
A stressz, kapkodás sokat kivett belőlem, ideges is voltam, pulzusom is rohadt magas volt, és szintén egy technikás részen ott is volt a kerékben az újabb defekt. Szinte éreztem ahogy a felni odacsattan a gyökérhez. Ez 7,2 km-el az első kör vége előtt volt. Se tartalék belső, se pumpa. Elég kiszolgáltatott helyzet. Felnin gurultam, amikor köves volt a talaj, akkor a hátamon vittem/toltam. Hiba: érdemes volt alacsony nyomású kerékkel kockáztatni, hátha utolérem az utolsót? Nem volt tétje már. Értelemszerűen a második körre már nem tudtam kimenni. Nagyon jól esett, hogy amikor beértem, a speaker bemondta, respect, hogy ezzel a bringával leértem egyáltalán a célba, majd kérdezte, mennyit jöttem így...rengetegen megtapsoltak.  Öszintén jó érzés volt.



Konkúzió: 
-Élesben nem szerencsés dolgokat kipróbálni. 
-Csak magamra kellene figyelni. Ha másik jobb, legyen jobb az emelkedőn, érjen oda hamarabb a lejtőhöz, akkor nem kell kerülgetnie. 
-Kapkodás: 
 A: kb 3 mp miatt, amíg nem vártam meg rendesen, hogy a patron felnyomja a kereket,  hosszú távon kb. a verseny ment el. 
 B: lefagyasztottam a kezem. 
-Valamint bár az adrenalin dolgozott az emberben, tudnom kellett volna, hogy nincs reális értelme, hogy utolérjem az utolsót, azaz a teljesítményemet nem tudtam hideg fejjel beosztani. 
-A hátam fájt az emelkedőn...Azt is kellene erősíteni
Dani elég jól ment, gratulálok neki a teljesítményéhez. 

Dévai Ákos



2019. április 30., kedd

Tour de Ajka 2019

Vasárnap részt vettem az V. alkalommal megrendezett Tour de Ajka mezőnyversenyen, mely nekem a szezonnyitó is volt egyben! Ajkára időben érkeztünk Bugledits Mihály barátommal, így kényelmesen felvettük a rajtcsomagot, tébláboltunk a ligetben kicsit, összeraktuk a bicókat és bemelegítés után rajtvonalhoz álltunk.



9:20-kor, majd 10 perc körömrágás után elrajtolt a verseny. Nem sokkal a lassú rajt után történt is egy bukás, de a mezőnyt nem fogta meg túlságosan, így haladhattunk is tovább. Bakonygyepes után elkezdtem tempót menni amennyire éreztem, hogy birom és engedte a szél, persze. 



Megtett kb. 15 km után ki is alakult egy 8-10 fős boly, akikkel tovább haladtunk. Szépen forogtunk, váltva vezettünk, így értünk Pápa alá a körforgóhoz. A visszafordulást követően kissé leszakadtam a bolyról, de 1-2 km után fel tudtam zárkózni. Aztán jött, amit nem akartam, újra leszakadtam, de már nem tudtam felzárkózni. Méterről-méterre távolodtak és 45 km-nél láttam, hogy a köztünk lévő táv 500-1000 m, így hát összeszedtem magam, alsó fogás, fej előre szeg, és amit bírtam mentem. 



Közben felértem és elhagytam 1-2 a bolyról leszakadt embert, majd begurultam Bakonygyepesre. Még éreztem, hogy maradt tartalék, egy kicsit még meg tudtam nyomni a tempóm. Beérve a ligetbe, látva a célvonalat kiálltam a nyeregből, és 45-el be tudtam gurulni a célba. Itt éreztem, hogy amit lehetett kiadtam magamból, tehát jól sikerült a verseny!


02:00:24-es időt mentem, korosztályban 20.-ik, abszolútban pedig 102.-ik lettem. 
Nagy gratuláció minden résztvevőnek és köszönet a szervezőknek a kiváló lebonyolításért!

Bucsai Péter

#superiorteamsopron #supsopron #supmtb #suproad #kerekparedzes #master #junior

2019. április 18., csütörtök

Elindult a Nyílt Edzés Program!

A Superior Team Sopronnál tavaly szeptemberben útjára indított utánpótlás csapatunk ugyan folyamatosan kereste, keresi tagjait, mégiscsak volt közben egy tél. Mi, rendszeres bringások persze egész évben tekerünk, mégis sok szülő és gyermek el sem tudta képzelni, hogy vajon mit csinálunk majd télen, milyen edzéseket lehet tartani bringásoknak az év leghidegebb évszakában. Bár túl vagyunk ezen az időszakon, és mi ekkor sem álltunk le – futottunk, terepfutással kombinált erősítéseket, erőnléti edzéseket és spinninget tartottunk – azért érthetően alig vártuk már a tavaszt.

A soproni általános iskolákkal karöltve elindítottuk a Nyílt Edzés Programot. A helyi tanintézmények nagyon kedvesek, segítőkészek voltak, szeretettel fogadták ötletünket, mindenben támogatták azok megvalósítását. Nyílt edzéseinkre sok szeretettel várunk minden érdeklődőt, kicsiket és nagyokat egyaránt. Ezek az edzések általános iskolák udvarain kerülnek megrendezésre, jellemzően délutáni programként, de csatlakozunk majd tömegsport napokhoz is. 


Első alkalommal a Hunyadi János Evangélikus Általános Iskola udvarán, április 24.-én tartunk nyílt edzést. Sok szeretettel várjuk azokat a gyerekeket, akik kedvet éreznek a kerékpározáshoz. A délután folyamán egy kis technikai-ügyességi pályát alakítunk ki, lesz itt minden, mi szem-szájnak ingere: ugrató, libikóka, szlalompálya, pallózás, kapuk, raklapok, és még sok minden egyéb. Az érdeklődők ezt a pályát használhatják kedvükre. 


A technikai elemek készítése már elkezdődött, illetve egy részük már meg is érkezett hozzánk. Ezek az elemek csapatunknál maradnak, így ezeket a további heti edzéseinken is rendszeresen használjuk majd. A nyílt edzések szabadon látogathatók, nem kell hozzá más, mint mint bukósisak és persze egy bringa!
Bringára fel!!! Gyertek minél többen!!!

Érdeklődés:
superiorsopron@gmail.com
30/299-7129