2019. július 23., kedd

Háromországon Pannon Maraton - Lendva 2019

Olvassátok Sáfár Zoltán csapattársunk beszámolóját egy remek országúti maraton versenyről.

Korábban többször indultam már a hosszútávon, ezért idén a közepesre neveztem. 52 km nem túl nagy szintkülönbséggel.

9:05-kor elrajtolt a hosszútávosok mezőnye, utána 9:15-kor indultunk mi. Amikor felálltunk a rajthoz, akkor látszott, hogy nem leszünk kevesen, ezért amint elstartoltunk, próbáltam előre menni az első 10 pozíció valamelyikére.



Nagyjából a 7-8. helyen tekertem, amikor kb. 10 perc alatt utolértük a 100 km-es mezőny zárókocsiját és innen már előzgetni kellett a másik mezőny lassabb bringásait. 22-23 perc tekerés után már csak 9-en maradtunk elől, a többiek lemaradtak. Az egyik szlovén csapatból voltak 4-en. Hagytam vezetni őket, én meg a 7. helyen kapuztam hátul. 

35 perc körül már csak 7-en maradtunk, ekkor beálltam én is a forgásba, és felváltva vezettünk. A 40. km-re leszakadt még 1 ember, és már csak egyedül voltam magyar. A szlovén csapat (Ocean Orchidea) még mindig 3 fővel képviselte magát és úgy értettem, hogy összebeszéltek a magyar ellen. Szándékosan kihagytak előttem, néha szerintem túlzottan lassított az előttem haladó. Szerencsére pár km-rel később már visszaértünk Szlovéniába és tudtam, hogy onnan már csak 8 km a célig (reggel ezen az útvonalon mentünk a rajthoz). 


Az előttem tekerő szlovén itt is sokat kihagyott, így 2 ember meg tudott lépni 100 m-re. Mivel más nem akart utánuk menni, ezért áthúzódtam az úttest másik oldalára, és sprinteltem kicsit, hogy felérjek. Gyorsan hátranéztem, hogy hány ember jött velem, de szerencsére senkit nem vittem fel. Így az utolsó km-eken már csak 3-an voltunk elől. Lényegében megvolt a 3 dobogós, ha senki nem szakad le. 

Beértünk Lendvára, ahol kis emelkedő, kis lejtő és 3 körforgalom várt ránk. Természetesen hagytak vezetni elég sokat, én meg menni akartam, mert 2 ember még próbált felzárkózni. Amikor kiálltam elölről, akkor a 2 szlovén srác ritmust váltott, amit már nem bírtak a 4 napja izomlázas combjaim, ezért 60-70 m távolságból követtem őket. Az utolsó körforgalom után már csak 200 m volt a célig. Még gondoltam rá, hogy sprintelek egyet, hátha utolérem a 2 srácot, de a lábaim nem hagyták, ezért szép lassan begurultam a 3. helyen.
Időmérés nem volt, de a pulzusmérőm 1:19 időt mutatott az 52 km leküzdése után.

 
Szép volt Zoli, nagyot küzdöttél - gratulálunk neked!

Külön köszönet szponzorainknak a támogatásukért!

 

2019. július 22., hétfő

Kellys Bakonyerdő Maraton 2019

Olvassátok Stefanut-Győrfi Dani versenybeszámolóját.
Mi már látjuk a sok befektett munka gyümölcsét, amit Dani, csapattársunk és egyben szakképzett edzőnk Rosenmayer András ( https://www.facebook.com/ridesport1973/ ) segítségével végez.

Reggel 6:00 elindultunk Bakonyerdőbe a Kellys maratonra. Időben érkeztünk és mindenre volt időm, sikerült végre alaposan bemelegíteni. Szurkoltam, hogy jó idő legyen, de előtte egész héten esett az eső, így nem voltak felesleges illúzióim a pályával kapcsolatban. 

A rajthoz nyugodtan álltam és kíváncsian vártam az új kihívásokat. A gumik, amik a kerekemen vannak kismintásak, ezért hamar realizáltam magamban, hogy a csúszós felfeléken problémát fog okozni a tapadás. Így is történt, hiába bármi technika és erő, a hátsókerék állandóan kicsúszott alólam és kénytelen voltam a meredek részeknél tolni a biciklit, de úgy tűnt, hogy ezzel nem voltam egyedül. 


A táv közepén egy figyelmetlenség miatt megpattantam egy kiálló kövön és sikerült egy nagyot a bal felemre és könyökömre esnem. A seb a karomon annyira mély volt, hogy 3 perc múlva az egész alkarom véres volt és lüktetett a fájdalomtól, de az első megdöbbenés után egy kicsit még örültem is neki, mert így nem éreztem olyan intenzíven a lábam fájdalmait. 

Hajtottam, ahogy tudtam, sokáig egy csoporttal fej fej mellett haladtam. A lefeléken óvatos voltam és inkább lassabban tekertem. Az utolsó pár km-re volt egy emelkedős rész, ahol sikerült az utolsó energiáimat is felemészteni és legnagyobb meglepetésemre megelőztem 5-6 embert, aminek nagyon örültem. Megérte sokat edzeni és az emelkedőket gyakorolni. 


Összegészében tetszett a pálya és sikeresen leküzdöttem az új technikai kihívásokat. Végül 1:45:30 idővel zártam a versenyt, ami a 10. helyre volt elég a kategóriámban.

Gratulálunk az elért helyezéshez és a sok munkához. Szép volt Dani! 

Külön köszönet szponzorainknak a támogatásukért!


2019. július 17., szerda

XXIX. Turul kupa 2019 - országúti verseny

 Egy újabb versenybeszámoló Bucsai Péter csapattársunk tollából.

A hétvégén részt vettem a XXIX. Turul kupán, amit már nagyon vártam, hisz ez volt az első olyan versenyem, amin 81 km alatt 1100 m szintet kellet megmászni. Számomra ez nagy kihívás volt verseny körülmények között.

Reggel korán indultunk Bugeldits Misi barátommal, így időben ott voltunk, össze raktuk a bicókat,  neveztünk, és bemelegítés után rajthoz álltunk. 10-kor elrajtoltunk - lassú rajt nélkül bele a közepébe.

Az élbolyról pár km után le is szakadtam, aztán ráfordúltunk az első emelkedőkre. Föl-le föl-le... Ezután össze akadtam egy sportársal akivel jó darabig össze dolgoztunk. Megcéloztuk az előttünk 1 km-re haladó bolyt hogy felérjünk rájuk. Körülbelül 15 km-n üldöztük Őket, ezután egy 12 %-os emelkedőn egész közel értünk, de lejtmenetben megint távolodtak. Késöbb egy kereszteződésben a balos kanyar előtt kifordult elénk egy autó, persze a forgalom irányítók és a kisérő motor gyorsan helyre rakták, hogy milyen rendezvény van. Itt lassítanom kellet és leszakadtam a partneremtől, ezután már nem is tudtam felérni rá. 




Innen egyedül mentem tovább. Nem sokkal ezután elhaladt melettem a később indított mezőny egy része, talán az U17-es és az U19-esek voltak. Esélyem nem volt beállnom közéjük, így hát tovább előre. Majd a közel 20 km alatt nem láttam egy bringást se. Borzasztó volt a szélben egyedül a gondolataimmal tekerni, próbálkozva tartani a tempót.
Késöbb valahogy össze verődött egy boly az utánam haladokból és a leszakadókból. Velük közel 15 km tekertem. Egy kereszteződés után leszakadtam róluk 20 m-re, aztán 40-re, majd lejtmenetben lehagytak. Emelekdőn hoztam rajtuk egy keveset, de lejtmenetben újra elhagytak. Aztán elvesztettem szem elől őket. 


20 km volt hátra, a 2.-ik zselémet kicsivel előtte fogyasztottam el. 15 km volt még előttem és éreztem hogy gondok lesznek. 10 km-nél aztán kiéheztem, ráfordultam a Tatabányára vezető útra, de már tartalékon voltam, alíg ballagtam 30-al. Majd jött az utolsó kaptató a Turulhoz. Leváltottam a legkisebb áttételre, és fel! Lestem az első kereket, az aszfaltot, azon gondolkozva hogy meg kellene rágni a kormányt, hátha....Számoltam a métereket és felértem valahogy. Befutó után kidőltem. 


Miután össze szedtem magam, megnéztem hol végeztem, mit mentem. Megvártuk az eredmény hírdetést és még nézelődni is volt idő. Hisz csak a Turul madárnál voltunk. 

Az időm 02:47:33 lett, 28,65 km/h átlaggal. Igy korosztályban a 32.-ik helyen értem be.
Mindent össze vetve tanulságos verseny volt, sok tapasztalattal gazdagodtam. 

Köszönet a szervezőknek a munkájukért és gratulálok minden résztvevőnek az eredményéhez. 

Mi is gratulálunk nektek srácok!

Külön köszönet szponzorainknak a támogatásukért!

 

2019. július 16., kedd

"Hálaadás" - avagy miről szól a versenyszerű hegyi kerékpározás

A mai bejegyzésünk nem versenybeszámoló lesz. Sokkal inkább a verseny mögött rejlő munkáról és áldozatokról fog szólni.

Olvassátok Osztermann László csapattársunk sorait, amelyeket a családjának szánt.

Hegyikerékpározok. Sokat. Tudják rólam, ezt szeretem.
Szabaddá tesz, felszabadít, formában tart mellesleg.
Igyekszek kicsit komolyan venni magam, rendszeresen edzek, hol keményen, hol kevésbé.
Járok maraton versenyekre - itt kezdődik a történetem. 

Májustól szeptemberig erről szól minden. A verseny időpontok köré, közé tervezzük szabadságainkat. 
Megpróbálom megfogalmazni miért is vált ez az életem részévé. Itt is mint minden sportban a felkészüléssel kezdődik minden. Heteket edzel, hogy jó formában légy. Alig várod, hogy eljöjjön a  nagy nap. Már előre fejben eldöntöd, "uhh most nagyon jól fogok menni" - érzem.
Az egész verseny alatt koncentrálsz nehogy hibázz, eless, majd mikor beérsz a célba az a sok fegyülemlett érzelem a felkészüléstól a célbaérésig egyszerre robban ki belőled olyan eufóriát okozva, hogy iszonyat jól érzed magad tőle! Persze olyan fáradt vagy, hogy alig álsz a lábadon.
 

Ezek a célok támogatás nélkül nem valósulhatnának meg.

Múlt hétvégén elmaradt a Duna-maraton, mi ott voltunk, ők nem jöttek el.
Így sajnálatomra nem lesz júliusban versenyem. 


Erre a Kedvesem, mit talált ki? Menjünk el most hétvégén az ausztriai Salzkammergutba; nagyon jó kis verseny ott - hát nem édes?






Ez az írás tulajdonképpen azért jött létre, hogy a sok támogatást a családomnak megköszönjem. 


Ez van, öregszek, egyre emócionálisabb vagyok. 🙂
Köszönöm nektek és puszi.


Laci, mi pedig köszönjük neked az engedélyt, hogy ezeket a személyes sorokat közzé tehetjük!
További sok sikert a versenyeken és balesetmentes felkészülést kivánunk neked!
 


2019. június 25., kedd

Tour de Zalakaros 2019

Múlt hétvégén néhány országúti versenyzönk elindult a Tour de Zalakaros idei versenyén. Olvassátok Szász Előd csapattársunk beszámolóját.

Vasárnap elindultunk a Tour de Zalakaros 137 km hosszú távján. Nekem ez a kedvenc versenyem, mivel közel van (Keszthelyen lakom), vannak benne jó kis emelkedők (15%, 22%), amik jól szétrázzák a mezőnyt és elég hosszú is ahhoz, hogy egy jót kínlódjon az ember. Tavaly már zavaróan sokan indultak, most érezhető volt a létszámon az időjárás hatása. 330 induló állt rajthoz, míg
2018-ban 544-en értek be.




Mikor Misivel készültünk beállni az induláshoz, rögtön lefülelt minket egy hölgy, aki operatőrét nagy nehezen rávette, hogy felvegye az általa készített interjút. Feltehetően valami fura kényszerképzetük volt és esélyeseket láttak bennünk, mert ilyen pórnéppel amúgy nem szoktak foglalkozni. Kommunikációs képességeim megcsillogtatása után eliszkoltunk a rajthoz, egész előre sikerült helyezkednünk. Itt tudtuk meg, hogy kicsit hosszabb lesz a táv, mivel Zalaszabar környékén az intenzív esőzés hatására sárátfolyások akadályozták a közlekedést. Így rögtön 150 km lett a táv, szerencsére a polgármester szívet gyönyörködtető beszéde lecsillapította a kedélyeket. Az eső persze folyamatosan ömlött, de legalább nem volt kánikula.



A rajtot követő első emelkedőn már kemény tempót nyomott az élboly. Furcsa is volt, hogy ilyen hamar darabokra szakadt a mezőny. Nagykanizsára érkezve már két kisebb csoport ellépett, Misit meg végleg elvesztettem. Kb. húszan maradtunk, így a legmeredekebb gelsei emelkedőn legalább nem volt nagy a tumultus és sikerült is jól feljutni a többiekkel, persze a hátsó kerék néha kikapart a 20% feletti részeken. Lejtmenetben óvatosan mentünk, mivel sár és kavics sok helyen került az aszfaltra. Ezután a börzöncei emelkedő következett, ami hosszabb, de "csak" max. 15%. Itt 4 másik bringással maradtam egy csoportban, akikkel jó hosszan, egészen Bakig bírtam a tempót, ahol leszakadtam és azt hittem, egyedül kell a maradék 60 km-t lenyomnom. Szerencsére csatlakozni tudtam egy nagyobb bolyhoz, akikkel Zalakarosig együtt tekertem folyamatos görcsök közepette. 



Az utolsó emelkedő, a szőlőhegy teljesen szétzilálta ezt a csoportot. Érdekes volt, hogy lejtmenetben a veszélyes kanyarokat piros és sárga zászlókkal jelezték a szervezők - ez nagy segítség volt. 
Végül 4:19 lett az időm, ez az 58. helyre volt elegendő. Gratulálok Mihály Bugledits-nek, Bálint Norbert-nek és Herceg Zoltán-nak is. Ők is nagyon jól mentek. 
A végére már az sem érdekelt minket, hogy a lelkünk is csupa sár lett.  



Csapatunk is gratulál versenyzőinknek, akik megküzdöttek rendesen az elemekkel ezen a hosszú versenyen.


Külön köszönet szponzorainknak a támogatásukért!


2019. május 20., hétfő

Őrségi Kerékpáros Fesztivál

Vasárnap reggel van. Hatalmas köd mindenhol. Bepakolok a kocsiba, és amikor kijárok az udvarról, akkor elkezd esni az eső. Ez a verseny is jól kezdődik…Ahogy megyek az Őrség felé, néha jobban elered, néha megáll az égi áldás. Amikor beértem az erdők, rövid emelkedőkkel és lejtőkkel tűzdelt hullámvasútra (ez lenne az igazi őrségi táj), akkor szerencsére már csak az aszfalt volt vizes. Megálltam Őriszentpéter előtt 2 faluval, összeraktam a bringát és tekertem 8 km-t a rajt helyszínére.



8 órától lehetett nevezni a versenyre, illetve átvenni a rajtszámokat, de 8:20 körül már hatalmas tömeg volt a rajtterületen. Én is felvettem a rajtszámot, és beszélgettem pár ismerőssel. Találkoztam zalaegerszegi, szombathelyi bringásokkal, két vendégem is eljött, akik spinningre járnak hozzám, és persze jöttek a csapattársak is. Csak ezen a távon 100 nevezőből 97 induló volt, akik közül 93-an célba is értek.
A 93 km-en indulóknak 10 órakor dördült a startpisztoly, ezért fél 10 körül elindultam, hogy melegítek kicsit, de ekkor is belebotlottam egy ismerősbe (az egyik szervező személyében), és mivel sok megbeszélnivalója volt, ezért alig 10 percet tudtam tekerni. Amikor visszaértem a rajthoz, összejött szinte az összes soproni bringás, felálltunk egymás mellé, és mindenki más mögénk állt be, szóval mi lettünk az első sor. Az utolsó pillanatokban azért 4-5 ember még beemelte a bringát elénk, amit én nem bántam, mert nem akartam az első sorból indulni.



Jött a visszaszámlálás 10-től, majd a rajt. Elvileg lassú rajttal indultunk, gyakorlatilag szerintem nem volt olyan lassú, mert még a városon belül is figyelni kellett rendesen a körforgalomban. Utána (bár nincs órám), de szerintem simán mentünk 50 körül úgy, hogy a zászló még látszott, tehát nem engedték el a mezőnyt. Ha már a rajtnál előre kerültem, akkor a tekerés közben is próbáltam elől maradni. Általában a 2-4 pozíciót tartottam, vezetni nem akartam, mert annyira erősnek nem éreztem magam, de hátra se akartam csúszni. Jöttek az emelkedők… Már az eleje is 10% körüli volt. A cél itt is az volt kezdetben, hogy elől kezdjem a dombokat, és ha a többiek gyorsabbak, a dombtetőn a csoport végét még el tudom kapni, és nem szakadok ki. A szlovén határig bírtam a tempót az élbolyban, ez 14 km-t jelent. Itt elengedtem őket, mert a pulzusom 180 felett ragadt és már kezdett fájni a fejem. Mögöttem jött még 3 ember, megvártam őket, addig gyorsan ittam kicsit, majd így 4-en folytattuk az utunkat. Ebből a négyesből volt 2 zkse-s srác, meg egy számomra ismeretlen. Az élről leszakadt pár ember, ők is összeverődtek, és öten tekertek előttünk kb. 20 mp-re. Próbáltam kicsit szervezkedni, hogy dolgozzunk össze és érjünk fel rájuk, de nem voltak vevők rá. Az emelkedőkön előre mentem tempót diktálni, a síkon pedig a számomra ismeretlen srác húzta a sort. A zkse-sek közül az egyik néha-néha besegített, de a másik inkább csak kolonc volt.

Jött egy hosszabb emelkedő, a többiek mondták, hogy kb. 3 km, ne rántsam meg az elejét. Az emelkedő közben közeledtem az előző csoporthoz, de amint kicsit közelebb értem, jött egy fennsík rész, ahol távolodtak. Amikor emelkedett, akkor megint közeledtem, és jött az újabb sík rész. Hiába akartam felérni, egyedül nem tudtam, a többiek pedig leszakadtak kicsit. Ekkor megpróbáltam egyedül tovább menni. Felértünk a tetőre és jött a lejtős rész. Lefelé szeretem engedni a bringát, de mivel ez volt az első versenyem az új géppel, azért kicsit még óvatosabb voltam.

A lejtő alján láttam Misit az út szélén, ezért majdnem állóra fékeztem a bringát, hogy megkérdezzem minden rendben van-e. Szerencsére nem bukott, „csak” a hátsó váltója törött el, ezért kénytelen volt feladni a versenyt. Ez a fékezés pont elég volt arra, hogy akiket otthagytam csoportot, ők vissza feljöjjenek rám, sőt mivel a lejtő után egyből meredek emelkedő jött, még nekem kellett kapaszkodni, hogy utolérjem azokat, akik lendületből szinte felgurultak a dombon. Így tehát újra összezárt a kis csapatunk, de továbbra sem volt túl nagy az egyetértés a vezetés tekintetében. Azért szép lassan közeledtünk az előttünk haladókhoz. Amikor visszaértünk Magyarországra, és jöttek újra a nagyon meredek, de viszonylag rövid emelkedők, akkor már 100 m-en belül is voltunk hozzájuk képest. Én még nem éreztem erőt, hogy átugorjak, de az egyik srác elkezdett sprintelni az egyik ilyen emelkedőn és átért a másik csoportba. Ezt azért mégsem hagyhattam, szóval még én se adtam fel teljesen. Próbáltam a következő emelkedő előtt vezetni, bár a síkon nem közeledtünk, de lendületből tudtam nekimenni a hegynek. Páran halszálkáztak már, amikor egyet visszaváltottam és én is felugrottam az előttünk lévő csoportra. (A mezőny elejét nem láttam, de elől voltak talán 7-en, utána ez a csoport jött, így már mi is heten voltunk.) Az örömöm nem tartott sokáig, mert amint felértünk a dombtetőre, úgy meghúzták a sort, hogy majdnem elszálltam belőle. Próbáltam itt is előre menni, a 3-4. pozícióig, hogy a következő hegyen tudjak pihenni kicsit. Felfelé nem is volt gond, nem csorogtam hátra. A lefelé résszel már inkább meggyűlt a bajunk… Egy részen (Apátistvánfalvánál) megegyezett a 66 és a 93 km-es táv nyomvonala. Egy 15% lejtő alján azonban ketté vált az út, mi mentünk egyenesen, a középtávosok jobbra. A probléma abból adódott, hogy mi kicsit gyorsabban mentünk, a 66 km-es versenyzők meg hátranézés nélkül kimentek az út bal szélére, hogy onnan tudjanak jobbra nagy ívben kanyarodni. Talán le sem kell írni, nálunk satufékezett mindenki, de természetesen egyből kezdődött az újabb 13%-os emelkedő. 


Ekkor már 2 órája tekertünk, és kezdtem érezni, hogy az 1 órás spinning edzések kb. eddig tartottak, és ennyit idén még nem tekertem egyben. A domb közepéig még tartottam magam, aztán lassan elkezdtem hátra csorogni a csoporton belül a 2. helyről leghátra. Amikor így felértünk, jött az újabb ritmusváltás, ami nekem már sok volt, így hagytam, hogy elmenjen a gyorsvonat és saját tempóra váltottam. Ránéztem az órámra, 2 óra 9 percet mutatott 160-as átlagpulzussal… Innen Szentgotthárdig lényegében túráztam. Enni nem tudtam, nem kívántam semmit, csak inni próbáltam minél többet. Beértem a városba, ahol felmarták az utat, úgyhogy külön élmény volt, ahogy rázott a kormány. Már majdnem a kockaköveken éreztem magam, amikor kiértem a városból, és egy viszonylag általam jól ismert részen kellett betekerni a célig. Jöttek az újabb emelkedők. Az elsőn elkezdtem enni, lényegében felfaltam mindent, ami volt nálam. Nem sokkal később láttam egy frissítő pontot is (ez volt az utolsó az ötből). Mivel egyedül tekertem már majdnem fél órája, ezért megálltam, kértem inni, ettem is kicsit. Alig 10 mp volt az egész, de rengeteget számított. Visszaültem a bringára, megettem még a 3 nápolyit, és tekertem tovább. Alig 5-6 perccel később kezdett visszatérni valamennyire az erő, úgyhogy végre át tudtam váltani a túratempóról valamivel haladósabb sebességre. Ami számomra meglepő volt, hogy hiába mentem lassan, senki nem ért utol sem a 93, sem a 66 km-en indulók közül.



Jött az utolsó tényleg kemény emelkedő, mint kiértünk Farkasfáról… Itt csak annyit hallottam, hogy egy karbon kerék süvít, és egy srác szinte felrepül a dombon mellettem (ő volt az egyik, aki a rajtnál beállt előre). Megkérdezte, hogy mennyien vannak előttünk, és olyan 15-20 főre tippeltem és már vágtatott is tovább. Innen már kezdtem újra élvezni a versenyt. Szép tájakon haladtunk, volt előttem pár bringás, akiket utol lehetett érni, meg lehetett előzni. A végén arra hajtottam, hogy 13 óra körül beérjek a célba. Ez majdnem sikerült is, de a cél előtti 50 m-en egy montis srác ment az út jobb szélétől a balig és vissza, ezért lassítani kellett, és veszítettem vagy 6-7 mp-et. Így összességében 3 óra 3 percet voltam a pályán, amiből közel 1 órát teljesen egyedül tekertem és a 16. helyen végeztem.
Az eredménylistát végignézve, volt olyan versenytárs, aki eltévedt és véletlenül levágta a távot, így befért elém időeredmény alapján.
Köszönöm, hogy végig olvastad! 



2019. május 19., vasárnap

SupBicók I.

Megérkeztek csapatunkhoz az első Superior bringák. Elsőnek egy kivételes színvilágú montit mutatunk be. Szupper Kornél idén az idei tavasztól egy Race kategóriájú XP 979-es karbon monti büszke tulajdonosa lett. A büszke “tulaj” ezt írta a bicóról...



“Sziasztok!Ma sikerült felavatnom az új csodabringámat! Csúcs a járgány, nagyon minőségi! Aprólékos műgonddal állítottam be rajta mindent, nyomatékkulcs, telópumpa, meg védőmatricák voltak a segítségemre. Nagyon könnyű és masszív a járgány, élmény vele minden méter. Sebészien pontos és gyors a váltó, ezek az XT szettek azért nem hazudnak. Ami furcsa volt elsőre, hogy a visszaváltás karja elég keményen, ugyanakkor határozottan dolgozik. Minden szokás kérdése.... 



A DT teló, kerekek, kazetta, átütőtengelyek hightech. Olyan hangosan dolgozik a racsni gurulásnál, hogy szinte zavaró. Mindenesetre szupi dolog a csengő helyettesítésére, plusz baromi nagyképűen recsegtettem át a városon. Lestek, mint a vett malac, még a laikusok is valami csúcsgépet sejtettek alattam. És milyen igazuk volt! Szóval simán lehet vele arcoskodni, de a hegyoldalon azért ezt is tekerni kell. 




Ami még megszokást igényel, hogy jelen esetben azért a kormány jócskán mélyebben van, mint a nyereg. Nyilván ez természetes a Race modelleknél, legalább kiegyenesíti a hátamat. Pár alkalom és még jobb páros leszünk, de ez az első randi is 100%-os volt. Én élveztem, remélem ő sem görnyedt meg alattam.”A gyártó 15,5”- tól egészen 21”-ig gyártja.További infót itt találtok a bicóról:https://bikelogistics.hu/termekek/superior-2019/mtb-race-carbon/121872_superior-19-xp-979-xc-kerekpar/

Folyt. köv.